� tudta, � �rezte…

„B�r megtehetn�m, hogy elmenjek. Felkapn�m a kab�tomat �s egy hatalmas s�t�ra induln�k, az egyed�ll�tbe, a nyugalomba, ahol csak magam vagyok, �s nem kell a nevetnem, hogy kedveljenek, hogy j�fejnek tartsanak. Egy parkban �cs�r�gn�k, ahol nem sz�l hozz�m senki, sem n�z meg, nem is l�t… egy fi� kiv�tel�vel. � megl�t akkor is, mikor l�thatatlan vagyok. Nem �l mell�m, mert tudja, azzal tolakod� lenne, att�l megijedn�k. Tudja, �rzi, hogy a fal, amit �vek sor�n �p�tettem �s m�g most is �p�tek, nem �rdemes er�szakkal lerombolni. El�sz�r �t kell kiab�lnia, hogy bemehet-e, beengedem-e, �s ha t�relmes, akkor elvezetem a kiskapuhoz, aminek csak �n tudom a hely�t, csak �n tudom kinyitni, mert a kulcsb�l, melyet a kezemben szorongatok mindig, csak egy van, nincs m�solat. M�s nem tudja kinyitni a kaput, se bomba, melyt�l a vas csak meger�s�dne, se fesz�t�vas, mit�l a kapu z�rja makacsabb lenne. Teh�t a fi� le�lt a f�re, �n meg a padr�l n�ztem le r�. Nem sz�ltunk egym�shoz. �n nem mertem, � pedig r�m v�rt. Tal�n nem is v�rt, tal�n nem is akart hozz�m sz�lni, csak n�zni �s mellettem lenni, hogy ne �ljek magamban a b�natommal. Napnyugta volt m�r, mikor le�ltem mell�, a f�be. Most �reztem csak, mennyire k�nyelmes itt lent, milyen kellemes mellette �lni, mint el�tte, hogy nem �ll ki a nyakam azzal, hogy len�zek r�, � pedig fel r�m. Most m�r tudom is, vele egyrang� vagyok, �s ez megnyugtat.

M�r �r�k teltek el, de a Nap m�g mindig csak nyugodott, nem aludt, mintha r�nk v�rna, hogy hazamenj�nk, m�g a vil�gosban. Beljebb ment�nk a parkban, a f�k k�z�, a f�ben �lve. Csak mi voltunk m�r ott, s � hallgatott. �n besz�ltem. Az �vekr�l, melyek legyeng�tettek �s elkeser�tettek. Ha hib�imr�l, besz�l�saimr�l besz�ltem neki, nem szidott, nem hib�ztatott. Ha s�rtam, nem vigasztalt, nem �lelt, simogatott, puszilgatott, mert tudta, �rezte, hogy erre nincs sz�ks�gem, mert nem szeretem; csak hallgatott �s figyelt, m�g tov�bb folytattam. Ha boldog t�rt�netet mes�ltem neki, nem besz�lt, csak figyelt �s hallgatott, mosolyogva. Nem dics�rt, nem ugr�lt k�rbe, mert � tudta, �rezte, �n ezt nem akarom, ez nem kell nekem. � m�r bel�lr�l n�zte a falat, melyben a cement m�r megszil�rdult, s nem lehet led�nteni azt tal�n soha. De � ezzel nem is pr�b�lkozott, mert a fal, mely v�dett, nem egy sz�rny, hanem egy szent, mi engem �v, mert �n �gy akarom, s ha �n �gy akarom, akkor azzal a fi� nem is ellenkezik, mert itt, most csak �n sz�m�tok. � megtal�lta a kaput, ami m�sok sz�m�ra tal�n nem is l�tezik, m�gsem rontott be rajta, hanem cs�ngetett, m�r akkor, mikor el�sz�r �lt el�m a f�be. �n pedig hossz� ideig gondolkodtam, hogy tegyem-e a kulcsot a lyukba, elford�tva azt, mit�l utat t�rok neki a falon bel�l. Nem mertem r�gt�n kinyitni, de f�ltem, hogy elmegy. M�gsem, m�gsem nyitottam ki azonnal, hanem gondolkodtam �r�kon kereszt�l. F�ltem, rettegtem, hogy nem v�r meg, m�g kiszaladok hozz�, hogy kinyissam a kaput neki, hogy nincs annyi t�relme r�m. De � tudta, �rezte, hogy id�t kell adni nekem, amit ki kell v�rnia t�relmesen. Tudta, �rezte, hogy hallottam a cseng�t, de �n f�ltem, rettegtem, hogy bet�r hozz�m �s �sszet�r mindent a falon bel�l. Azzal, hogy �r�kon kereszt�l v�rt f�radhatatlanul, hamar hinni kezdtem benne, mert nem ment el, hogy holnap pr�b�lkozzon �jra. Nem; � maradt �s v�rt, mert tudta, �rezte, utat nyitok neki m�g ma, ha ott marad. Beengedtem �s � figyelt, � hallgatott, m�g el nem f�radtam. Akkor kiment a kapun, elhagyta f�ltett udvaramat, h�zamat, �n pedig azonnal kulcsra z�rtam a kaput, melyet a fal �lelt k�rbe. A Nap m�r aludni indult, mintha tudn�, m�ra v�gezt�nk, megy�nk haza. Csakhogy �n messze lakom. A fi� tudta, �rezte ezt, de nem aj�nlotta fel a saj�t otthon�t �jszak�ra, mert ezzel megijesztett volna. � csak r�m mosolygott, �s �n tudtam, hogy vele mehetek, n�la maradhatok. A sz�lei enni adtak, sz�vesen fogadtak, kedvesen besz�ltek hozz�m, nem k�rdezgettek, mert tudt�k, �rezt�k, ez nem fontos, csak az, hogy a fiuk hozott ide. A fi� nem besz�lt, � hallgatott �s figyelt, nem sz�lt k�zbe, mert tudta, �rezte, ezt szeretem, ez kell nekem. Nem mutatott szob�t, �gyat, ahol aludhatok, egyszer�en csak tudtam, �reztem, hol alszom, hol van a helyem… Mellette, vele egy szob�ban. Az �gy, mintha sz�m�tottak volna r�m, meg�gyazva v�rt. Itt j�l aludtam, itt pihenten �bredtem. Tal�n a legjobb �gyat hagyt�k nekem. M�snap, majd az azt k�vet� napokon v�gig csak besz�lgett�nk, vagyis besz�ltem, � pedig hallgatott �s figyelt, mert � tudta, �rezte, hamarosan elmegyek, el kell mennem. El is j�tt az a nap. Akkor sz�lalt meg el�sz�r tal�n l�tez�se �ta. Azt mondta, � itt lesz mindig, b�rmikor elmehetek hozz�, mert � v�rni fog r�m, s ha �n visszaj�v�k, akkor csak r�m figyel, csak engem hall. �rezni kezdtem, hogy tal�n nem is vagyok egyed�l, mert � itt fog r�m v�rni mindig, �n tudom, �n �rzem, hogy neki csak �n sz�m�tok, csak miattam van. Mert � val�ban l�tezik.”

2006.04.08.(szombat)